Utak, ahol jártam - Tisch Ferenc írásai

2019\03\10

Kávéházi szösszenetek 15.

gyongysor.jpg

 

A kiváló hajrának köszönhetően még éppen elérte a rajtot.

 

Nép-nemzeti nyugatos, mindenki utálja.

 

Minden megoldási lehetőséget kizártunk, hogy végre feladhassuk.

 

Ez egy életre szóló eldöntendő kérdés.

 

Azzal volt a tavasz, hogy télre úgyis megőszül a nyár.

 

Helyes gyerek, helytelen gyerekkor.

 

Irodalmi klubot alapított, ott találkozik az olvasójával.

 

Nekünk még egy rendes diktátorra sem telik.

 

Tiszteletünket tettettük.

 

Egyszer csak megmutatták neki, mi minden kerülte el őt egy hajszálnyira az életében.

 

Már a csendemet sem értette, hogyan értette volna a gondolataimat.

 

Ebben a szalmazsákban tartjuk a bankkártyákat.

 

Nem emlékeztek, hová tettem az emlékirataimat?

 

Étteremben csak olyan ételt választott, amelyiknek ki tudta mondani a nevét.

 

Hétköznapi ember volt, nehezen viselte a hétvégéket.

 

Ezt a ruhát már láttam valahol rajtad tegnap.

 

Nem a bánat miatt kesergett, hanem csak úgy, a maga örömére.

 

Megtört derekával együtt adta be a kulcsot.

 

Kerestük, kit utánoz, de ő volt az eredeti.

 

Most már a lelkesedése is oda került, ahol eddig a hite volt.

 

Aligátornak vagy krokodilnak tetszik lenni?

 

Mondtuk a kiállítási tárgynak, úgy álljon itt, hogy innentől ő már művészet

 

Nem agár, hanem pincsi, csak nagyon motivált.

 

Biztos, ami biztos, csak súgtam azért a belső hangnak.

 

más kávéház

2019\02\27

Kávéházi szösszenetek 14.

alarc.jpg

Álarc mögött a maszk.

 

Sok helyre kivándorolt volna, de rájött, hogy mindenhová csak önmagát vinné.

 

A szebb jövőhöz sokkal szebb múltakra lenne szükség.

 

Vigyázat, a tetőn nincs, aki dolgozzon.

 

Ha figyeltél volna, tudnád, hogy már nem kell figyelned.

 

Azt mondta, szó sem lehet válásról, még fut a hűségidő.

 

Költőnek készült, vagy írónak, de nem vették fel.

 

Ma melyik sorozat jön hozzánk vendégségbe?

 

Elmondtam, amit akartam, most mondom, amit nem akartam.

 

Egyelőre még a labirintust sem találjuk.

 

Szeretném visszaadni, amivel tartozol.

 

Ez pedig itt közösségünk üde vakfoltja.

 

A vén szivarszoba homályában jelölték ki a zöldasztal határait.

 

A rendszer úgy épül fel, hogy a végén mi járjunk jól.

 

Az örök barátságot örök harag váltotta fel.

 

Az volt a baja a tankönyvekkel, hogy jellemzően azt sugallták, a világ már ki van találva.

 

Pártunkat kizárásos alapon építettük.

 

Az imént bizonyítottam be helyes válaszommal a gép kérdésére a gépnek, hogy nem vagyok gép.

 

Magától vágyta menteni a világot.

 

Azért fizetjük a biztosítást, mert úgy valószínűbb, hogy nem történik semmi.

 

Nehéz nekem erről az ügyről hallgatni.

 

Vallást váltunk, itt túl sok a böjt.

 

Kérem, húzzon a sorszámból rövidebbet.

 

Akarta ezt a munkát, akár azon az áron is, hogy dolgoznia kell.

 

A mesterséges intelligencia megütközött a természetes intelligenciahiányon.

 

Az őslakosokat már mi hoztuk ide.

 

Ennyi megmarad havonta tisztán, és a piszkosat még nem is számoltam hozzá.

 

A puszta kézzel.

 

Kívántunk az aranyhaltól, de hát neki is csak az akvárium volt a tenger.

 

Mire megérkezett a csatatérre, már mindenki hazament.

 

Akkor már azért szorongott, el ne vegyék tőle megszokott szorongásait.

 

Az én házam, az én várrom.

 

Benne volt minden reményünk, neki meg bennünk.

 

Odaadásodért cserébe most én kérnék valamit.

 

A hagyományt generációról, generációra, szájról szájra felejtettük el.

 

Az emberiség fontos döntés előtt áll, de ki mondja meg nekik?

 

 

más kávéház

2019\02\24

Séta közben a chichesteri katedrálisban

chichester_katedralis.jpg

…. van, hogy másként tekint az ember az égre, más szemmel, más tudattal, más gondolattal….

…. mintha a szem ilyenkor távcsővé lenne, egyik oldalán a lélek, másik oldalán a végtelen....

..... közte az én, rács a belső ablakon….

…. ég, kék, tenger, felhő, nap, hold és csillagok, a végtelen megannyi arca…

…. a lélekben a vágy, szabadságra, repülésre….

..... álomban rendre úszva repül a lélek...

..... önfeledten, énhagyottan, és mégsem egészen, másfajta tudattal, rácsait veszítve….

…. az emberlét rácsait….

…. belsőket és külsőket….

…. nehézségből, fájdalomból, szükségből, betegágyból, kórházból, börtönből, árvaházból….

…. hitekből és képzetekből, életekből és sorsokból, reményekből és csalódásokból….

…. semmivé lett múltakból….

…. ragaszkodásból és önáltatásból….

…. mennyi korlát, keret és akadály, énfalak, hagymahéj, kerítés mögé épített világok….

…. van úgy, hogy belső ablaka rácsai mögül a testet öltött szabad lélek csendben hazavágyik.

katedrális Anglia chichester egy kép egy gondolat

2019\02\17

Kávéházi szösszenetek 13.

gondolkodo.JPG

 

Én is ezt gondoltam, amíg meg nem mondták, hogy ezt ne gondoljam.

 

A tanagyag a mai órán betöltésre került.

 

Közétek szeretnék tartozni, lesztek olyanok, mint én?

 

Kitanultuk a mesterséget, most meg vesződhetünk a robotokkal.

 

Legyőznie nem sikerült ugyan magát, de egy döntetlenre azért jó volt.

 

Azt hitte, érdemes művész, aztán rájött, hogy nem érdemes.

 

Hidegtál lesz, sapka, sál.

 

Tükröt tartott az arctalan tömeg elé.

 

Hamisnak tűnt, de lehet, hogy nem is azt a dalt énekelte.

 

A tüzes menyecske forrón sütött le a juhászbojtárra.

 

Felvilágosítottuk abszolút uralkodónkat az idők szaváról.

 

Ön egy túlképzett, nálunk sokkal okosabb ember, nem gondolja komolyan, hogy felvesszük?

 

Kezdem mindjárt a közepén, az elejét meg majd elmondom a végén.

 

Hoztam egy selyemzsinórt, utánvéttel.

 

A távolban akkor tűnt fel a Közel-Kelet.

 

Nagy tételben fogadás jobbról.

 

Már megtanultuk büszkén viselni a használt ruhákat.

 

Ő itt Ülő Bika, a legfürgébb harcosunk.

 

Honnan veszed magadnak a bátortalanságot?

 

Vadnyugati pályaudvar.

 

Kérte a fehér palástot, amivel át lehet sétálni az életen.

 

Azt mondta, szeret, de semmi több.

 

A kultúra aznap este megadta magát.

 

Megélted, vagy leélted vele?

 

Az idős politikus hintapolitikájában kissé megszédült.

 

Hozzánk képest külföldi.

 

Autodidakta módon felejtette el a szöveget.

 

Szép ez az ország, rövidesen a miénk lesz.

 

Minden árnyéknak megvolt a maga embere.

 

Megoldhatatlan feladat elé állítottuk a gordiuszi csomót.

 

Jegyeket, bérleteket kérem a nálam gyengébbektől.

 

Adtam neki egy ölelést, ne érezzem már magam olyan egyedül.

 

A kétségünk válaszúthoz érkezett.

  

Van-e élet az érzelmek felett?

más kávéház

2019\02\12

Kávéházi szösszenetek 12.

hajo_2.jpg

 

Hajózni akart, és megállapodni, minden kikötőben.

 

Azt mondta, viszonylag szeret.

 

A múltkor elásták a csatabárdot, most meg, amikor kellene, senki sem találja.

 

Hirtelen haragra gerjedt, aztán úgy is maradt.

 

A társadalom megváltozott tudatállapotba került.

 

Ebből a gyerekből nem lesz semmi, tévedett határozott hangon.

 

Frissen kivívott szabadsághoz rátermett diktátort keresünk.

 

A barátainkat és az ellenségeinket a gondolataink választották el egymástól.

 

Örülök, hogy végre kiismerhettem önt.

 

Elismerem az érdemeidet, csak engedd el a nyakam.

 

Egyetlen aforizma sem rándult.

 

Azt mondta, ide nekem az oroszlánt is, erre ők meg odaadták neki.

 

Társasági embernek túlságosan őszinte.

 

Szeretetből nyújtjuk önnek ezt a hitelt.

 

Összegyűltek a vének, és úgy határoztak, hogy régen minden más volt.

 

Országomat egy telóért.

 

Ez nem az ő napja, most pedig azon van, hogy másé se legyen.

 

Azonnal hívjon valaki természetgyógyászt!

 

Megeredt a nyelve, mi meg utána.

 

Amikor csak szüksége van rám, nyugodtan felhív.

 

Csak az asztráltestem kellett neki.

 

Üdvözöljük országunkban, reméljük, nem menekülés céljából érkezett.

 

A film korhatártól függetlenül, senkinek sem ajánlott.

 

A félelemben legalább biztos lehetett.

 

Egyértelműen felismerte magát a barlangrajzon.

 

Ha van még egy szabad hely, elhívhatnál engem és a feleségemet.

 

Pedagógus volt, de másképp is elbánt vele az élet.

 

A vérében volt a tánc, a lábában sajnos nem annyira.

 

Jelenleg egyedülálló kapcsolatban.

 

Körtánc a sarokban.

más kávéház

2019\02\09

Belső írás

Mindig szerettem olvasni és írni, már gyerekkoromban is szívesen léptem be mindenféle belső szobákba, tapasztaltam a belső mozi, a képzelet erejét és színeit, és persze időnként ezek határait.

A belső írásra mint öngyógyító eszközre sok évvel ezelőtt találtam rá, egyszerre megjelent bennem a késztetés, hogy írjam le, amit a világban megéltem, jól, rosszul, vidáman vagy szomorúan, dühösen vagy reménykedéssel, mindegy, hogyan, csak engedjem, hogy a tapasztalat megjelenjen, gyógyuljon, majd már tudatosítva beemelhető esszenciává legyen.

Ilyenkor írni kezdtem. Sokat és önfeledten írtam, magam mögött hagytam a fizikai valóságot, egy időre megszűnt körülöttem tér és idő, jelen voltam, de másképp, láttam, érzékeltem és hallottam, de másképp. Nem volt bennem erőfeszítés, vagy diszharmónia, egyszerűen, a legtermészetesebb módon úsztam a láthatatlan belső árral.

Írás közben lépésről lépésre haladok a gondolatok és képek útján, beljebb és feljebb, miközben a hangsúly a külső történések, események rögzítése helyett önkéntelenül is a belső utakra kerül, arra, miként élem meg mindezt odabent, milyen változásokon megyek keresztül, hogyan alakul a belső látásom.

Ahogy teltek az évek, láttam mennyire fontos, hogy az ember kövesse, figyelje, kísérje önmagát az életúton, hogy legyen ideje, igénye a megállásra, az összegzésre, a tudatosításra, hogy találja meg ennek számára ideális formáját.

Esetemben ennek egyik meghatározó eszköze az írás lett, annak is egy sokkal inkább belső használatra, mint közzétételre szánt formája. A belső írás, ahogyan a zene és a művészet - mindenkié. Nemcsak az íróké, a tanultaké, a kiművelteké, hanem mindenkié, aki nyitottan és örömmel él ezzel az önmegismerési eszközzel.

A belső írás ebben az értelemben nem azért készül, hogy azt mások elolvassák, sokkal inkább támogató eszköze az ember belső lélekmunkájának. A belső írásban az ember szabad. Szabad az elvárásoktól, határidőktől, ítélettől és kritikától, szabad attól, mit gondol az olvasója, szeretik, vagy nem szeretik éppen a benne megjelenő felismerést, élményt, gondolatot. 

Az önkéntes szolgálattal, szociális területen, nemzetközi segélyezésben megélt tapasztalatok természetes módon vezettek korábbi életem újraértékeléséhez. Abban az időszakban nagyon sokat és  intenzíven írtam. Oldalak ezrei születtek a belső érési folyamatból, egy sajátos, önmagából következő belső logika szerint, mintegy spirálisan, újra és újra átélve, végigdolgozva, újraértékelve látványt, megélést, találkozásokat, döntéseket, saját magamat.

Egy mély, a változás mellett elkötelezett belső transzformációs munka kezdődött ekkor, ahol idővel azt is megtanultam, hogy a leírt mondatoknak résnyire mindig nyitva kell maradniuk, megengedve, hogy egy következő lépcsőfokon továbbírhassam, kiegészíthessem, vagy akár át is értékelhessem, amit korábban találtam.

facebook-profil_11.JPG

írás belső utak

2019\02\02

Kávéházi szösszenetek 11.

És akkor váratlanul hazaállított a méhkirály.

 

Egyenes vonalú, egyenletes mozgáshiány.

 

Nem elég, hogy illúzió, még rózsaszín szemüvegen át is nézi.

 

Elvette a szegényektől és szétosztotta a gazdagok között.

 

Nem tudott viselkedni, és azt is rosszul.

 

Köztünk visszamenőleges hatállyal mindennek vége.

 

A néplélek határozottan elhatárolódott az országától.

 

Háromismeretlenes egyenlet, de a tanár úrral sem találkoztunk még.

 

Levettük a válláról a terhet és rátettük a hátára.

 

A jósnő azon értetlenkedett, hogy volt bátorságom ilyen jövővel odamerészkedni.

 

Nem, ön nem a képességei miatt, ön politikai kinevezett.

 

Egyetlen ember tudta a választ, őt meg vérig sértettük.

 

A biztonság kedvéért uramnak szólítottam a bátyámat.

 

Fejébe vette, hogy szeretnivalóvá szereti a férfit.

 

Nem gyűlöltük mi már egymást valahol?

 

Innen már kikövezett út vezetett a zsákutcába.

 

A világ proletárjai nem tudtak egyesülni, mert nem volt pénzük, hogy odautazzanak.

 

Ebben a könyvben a szerző minden tévedése benne van.

 

Az álom én vagyok.

 

Mindig készült valamire, ahelyett, hogy egyszer elkezdte volna.

 

Párzási időszakban különösen rázták a rongyot.

 

Nem volt hosszú csata, hamar egymásnak estek a mieink.

 

Selymes, de bővérű felütés, mustáros aromájú körteillat, a szájpadláson virágos rét, toroktájon kissé puttyog, színre harmatos pitymallat némi kékeszöld felhanggal, amúgy borzalmas.

 

Igyekezni kellett volna a munkával, de hát órabérben fizettek.

 

Ha gondolják, visszatapsolhatnak.

 

Belépett a pártba és onnantól belülről bomlasztotta magát.

 

Virtuális világtalan.

 

Igazi úriember volt, bárki meghívhatta.

 

Már eleve elhidegülten ismerkedtek meg.

 

Mire az ország felkelt, a felkelés elaludt.

 

Kálvária lesz, vagy Canossa? Csak oda, vagy retúr?

 karikatura.jpg

más kávéház

2019\01\26

Kávéházi szösszenetek 10.

bogrek.JPG

 

Vörös rózsát kaptam tőle, az a kedvence.

 

Jótett helyében várt.

 

A főnök csak ott állt, tartotta a markát, a markában meg bennünket.

 

Érkezési sorrendben foglaltuk el a helyeket azoktól, akik már ott voltak.

 

Hal vagyok, és hát, szálkás.

 

Már éppen megbékéltem volna a sorsommal, erre megint kezdi.

 

A férjem és egyben a legjobb barátnőm.

 

Azt kérte, kövessék, de ők mondták neki, hogy ott már jártak.

 

Nihil, de azt is minek.

 

Amikor megértette, hogy rajta is múlik a globális felmelegedés, két fokkal letekerte az egóját.

 

A sors egymásnak teremtette őket, de valaki mindig közbejött.

 

A szkafander mögött érző szív lebegett.

 

Történelmi lehetőséget szalasztottunk el, most várhatunk a következő történelemre.

 

Kiváló ember, fogalmunk sincs, hogyan csinálja.

 

Egészséges mémnek adott életet.

 

Idegen országba szakadt meg hazánk fia.

 

Kérlek, résnyire hagyd nyitva a mondatot.

 

Szomorú hétvége volt, így egyedül a kastélyban.

 

Már a térképen eltévedtek.

 

A politikusok dühükben elkergették a népet.

 

Reggelente ilyen tájban tör rá a tettvágy, de már megtanulta leküzdeni.

 

Bennem angyalodra akadtál.

 

Túl nagy volt a hárem, fel kellett venni még egy szultánt.

 

A bolygóállások összefogtak ellene.

 

Színesben kérte a világot, de azt mondták, úgy már elfogyott.

 

A verseny erősítette a szellemet a palackban.

 

Ők kétszer annyian voltak, mi viszont gyorsabban futottunk.

 

A gyerekek a tankönyvekből azt tanulhatták, hogy a világ egy hatalmas definíció.

 

Reformokat sürgetett a tudatosságában.

 

A lovászfiú és a grófnő viszonyából a gróf került ki győztesen.

 

Abban a kerületben nem illett lakni.

 

Nem hiszem el, hogy nem tudod több tűzzel játszani azt a második alabárdost.

 

Megjöttek a számlák, úgyhogy én megyek.

 

Nosztalgiában mindig nagyon erősek voltunk.

 

Arra gondolt, mit is keres ő, univerzális lélek, ebben az egyszer használatos testben.

 

Huzatos egy szántóföld.

 

Megjöttek a számlák, úgyhogy én megyek.

 

Az igazság feltett kézzel állt a közöny előtt.

 

Kis pénz, kis foci, nagy pénz, kis foci.

 

Kétségbeesetten próbálták fékezni a korszellemet.

 

Többszörös patchwork család, egy ideje már maguk sem tudják követni, ki kicsoda.

 

Hozzánk képest külföldi.

 

Neked adtam az ifjúságomat, most azonnal add vissza!

 

Az igazságokat sokszor azért nem vettük komolyan, mert annyira közhelyesek voltak.

 

Mi olyan harmonikusan tudtunk vesszőt futni.

 

Végeztem a végtelennel.

 

Olyan hely ez, ahol szívesebben senki az ember, mint valaki.

 

 

más kávéház

2019\01\21

Bath Abbey lajtorjája alatt

bath_abbey.JPG

Ez a lajtorja a maga felfelé és lefelé vezető lépcsőivel, döntésekkel, igenekkel és nemekkel, egy lépés felfelé, egy lépés lefelé, ha jól alakul és emelek magamon, akkor kettő felfelé és csak egy lefelé.

Ilyenkor öröm tölt el, tükörként álomban levegőben úszom, az érzésnek persze sok arca van, gyerekeknek úgy mondjuk, az angyal örül a válladon, őt választottad, és nem a másik válladon kísértő hangot, a mindig felajánlkozót, a megmérőt, a felfelé ígérő, de lefelé vezetőt. A hangot, amely sokszor csak leheletnyit téríti el a hajót az eredeti iránytól, mindig csak kicsit terel arrébb, hogy aztán egy ponton az ember arra tekintsen körbe, hajója egy egészen más kikötő felé tart, mint ahová eredetileg indult volna.

Nagy útra vállalkoztunk, az angyal és én, ha tudjuk, mekkorára, el sem indulunk talán. Minden útnak van egy magasabb oktávja, célja, rendeltetése, ez a belső lajtorjamászás, a létrán való felfelé haladás, időn innen, téren túl, az emberi élet valódi lényege, amit a lélek majd magával vihet tudatosított esszenciaként, ha már levette fizikai testét, a földi kabátot. Minden tudás, élmény, tapasztalat, megfigyelés, döntés, külső és belső út ebben a tekintetben ér valamit, vagy  éppen semmit, emel, vagy lefelé taszít, akár érzékeljük azt a pillanat sodrában, akár nem.

Az angyal próbál emlékeztetni erre, irányban tartani tudatot, figyelmet, emel és felfelé segít, miközben én sokszor arra kérem, figyeljünk jobban a földi élet szempontjaira is, két lépcsőfok, döntés, emelkedés között, ha már sorsként az emberléten keresztüli tapasztalást választottuk.

Bennem emberedre akadtál, mondogatom időnként az angyalomnak.

Bennem angyalodra akadtál, mondogatja időnként az angyalom nekem.

angyal_2.jpg

fénykép angyal katedrális lajtorja Anglia Bath egy kép egy gondolat