Magamról

Budapesten születtem, és tulajdonképpen nem bántam meg, mert a várossal azóta is nagyon mély és szoros belső kötelékben élek, akkor is, ha időnként úgy érzem, törődhetne magával többet, lehetne élhetőbb és tisztább. Akkor is szorosan velem van, amikor éppen máshol járok, vagy mint az elmúlt tíz évben, más szegletében élek az országnak, ez már csak így lesz, így marad.

’72-es évjárat vagyok, viszonylag jól karban tartott, azért figyelni persze mindig érdemes. Éltem a szocializmusban, a rendszerváltáskor, a vaduló és a már nagyon vad kapitalizmusban, és ezeknek az éveknek is tanúja vagyok, figyelek is erősen, hogy jól el tudjam majd mondani, ha egyszer megkérdezik, mi történt itt.

A kenyerem egy része, mondjuk úgy, már elfogyasztásra került, ezzel a ténnyel igyekszem tudatosan együtt élni, és figyelmesen dokumentálni tapasztalataimat majdani életem filmjéhez, forgatókönyv gyanánt.

Ebben nagy segítségemre van feleségem, aki valódi társam és mentorom és gyógyítóm, aki ezen a ponton ugyanitt megjegyzésként kéri beszúrni, hogy és viszont. Nagy áldás ez így, ebben a világban.

A család egy része tehát Budapesten, a másik része hol itt, hol ott az országban, mi egy ideje Debrecenben, egy kis hazai kelet-nyugati dívány.

Magamról részletesen majd az írásokból inkább, itt talán annyit, hogy az életutam eddig sokszínűen alakult, volt benne nem kevés a jóból, meg persze egy kevés a nem jóból is.

Voltam egyetemista és egyben mosogatófiú Bergenben és nemzetközi igazgató segélyszervezetnél, dolgoztam német porcelángyárban és Kelet-Ázsiában, ezen belül hosszabban Japánban, kétszer másztam meg a Fudzsit, és eltöltöttem jó fél évet tökegyedül az iráni sivatagban, nem messze az afgán határtól.

Alapjában némettanár vagyok, Vietnamban és Kambodzsában árvaházakat támogattunk, elvégeztem a norvég szakot és időztem egy ideig Varsóban, ahová valahogy mindig visszavisz az élet. Könyvet írtam az önkéntesség átformáló erejéről, a segítségnyújtásról, pedagógus szakvizsga, korábban horgászigazolvány.

Erfurt, Weimar, Drezda, Salzburg, Bécsi Egyetem, Barcelona és persze Prága, nyilván. Loire és Loreley, Rajna és Majna. A Duna mellett nőttem fel. Nagyon szeretem Németországot és Ausztriát, egyik dédnagyapám előbbit, másik utóbbit képviselte származásilag.

Hónapok Srí Lankán a cunami után, EU-szakértői diploma a Közgázon, természetgyógyászat. Waldorf-iskolában tanítok, emellett rendszeresen járok valamilyen képzésre, önképzés, belső munka, forever young, közoktatási vezető.

Imádom a Balatont, ha egyszer megadja az élet, nagyon hálás leszek érte, ha oda igazolhatok. Anglia, Skócia, Dominikai Köztársaság, Moszkva és Koszovó, utóbbiak csak érintőlegesen. Kisvárda, Nagyvárad, Belgrád és Nándorfehérvár, egyik hely szebb, mint a másik.

Feleségem és a lányok, ha tehetem, főzök, Párizs és a Garda-tó, Bohinj, kétszer aláhúzva, minthogy ein großes Herz für Slowenien. Dél-Korea, hegycsúcsok és tengerpartok, török, görög, spanyol, olasz, Kairó, Alexandria, Tokió, B-kategóriás jogosítvány, jobbkormány és balfék. Osztrák Intézet. Nyelvvizsgáztatás, idegenvezetés, írás, olvasás, tanulás, tanítás, tanulói szerep és a tanítványok, életszövet, életútépítés. 

Iskola. Hol a határon, hol túl minden határon. Álljak fel, üljek le, hozzam ki, fogjam be, írjam fel, küldjem be, egyes, kettes, ötös, gyenge, erős, csillagos, csalódás, büszke vagyok rád, büszke lennék rád, de így hogyan. Sokra viszi majd ez a gyerek, sosem lesz ebből így semmi, a csengetés menti a felelőt, de észt nem ad, kérem, jöjjön ki felelni, egy kis csöndre vágyok, kevés volt ez így fiam, mint mackósajtban a brummogás. Waldorf-vezetőképző, kuratóriumi tagság, elismerő oklevél a külügyminisztertől, fogadás jobbról és balról, találkozások aktum- és tótum faktumokkal, Vietnamban teknősvacsora miniszterhelyettessel, ugyanott koccintás teknősvérrel az örök barátságra.

Tanultam németül, angolul, norvégul és franciául, és persze oroszul, ahol örökre belénk égett, hogy nem hiányzik senki (és pl. ez tényleg nem hiányzik).

Színek, kultúrák, országok, városok, nemzetek, vallások és az élet ezek felett.

Belső munka, Skorpió-lét, fényképezés, utóbbi csak amatőr szinten, ha nem felejtem el levenni az objektívről a sapkát, egyébként az írásokhoz saját képeket használok.

Azt hiszem, elöljáróban ennyi lenne, a többiről pedig majd később az írásokban részletesebben is.