Kávéházi szösszenetek 14.

alarc.jpg

Álarc mögött a maszk.

 

Sok helyre kivándorolt volna, de rájött, hogy mindenhová csak önmagát vinné.

 

A szebb jövőhöz sokkal szebb múltakra lenne szükség.

 

Vigyázat, a tetőn nincs, aki dolgozzon.

 

Ha figyeltél volna, tudnád, hogy már nem kell figyelned.

 

Azt mondta, szó sem lehet válásról, még fut a hűségidő.

 

Költőnek készült, vagy írónak, de nem vették fel.

 

Ma melyik sorozat jön hozzánk vendégségbe?

 

Elmondtam, amit akartam, most mondom, amit nem akartam.

 

Egyelőre még a labirintust sem találjuk.

 

Szeretném visszaadni, amivel tartozol.

 

Ez pedig itt közösségünk üde vakfoltja.

 

A vén szivarszoba homályában jelölték ki a zöldasztal határait.

 

A rendszer úgy épül fel, hogy a végén mi járjunk jól.

 

Az örök barátságot örök harag váltotta fel.

 

Az volt a baja a tankönyvekkel, hogy jellemzően azt sugallták, a világ már ki van találva.

 

Pártunkat kizárásos alapon építettük.

 

Az imént bizonyítottam be helyes válaszommal a gép kérdésére a gépnek, hogy nem vagyok gép.

 

Magától vágyta menteni a világot.

 

Azért fizetjük a biztosítást, mert úgy valószínűbb, hogy nem történik semmi.

 

Nehéz nekem erről az ügyről hallgatni.

 

Vallást váltunk, itt túl sok a böjt.

 

Kérem, húzzon a sorszámból rövidebbet.

 

Akarta ezt a munkát, akár azon az áron is, hogy dolgoznia kell.

 

A mesterséges intelligencia megütközött a természetes intelligenciahiányon.

 

Az őslakosokat már mi hoztuk ide.

 

Ennyi megmarad havonta tisztán, és a piszkosat még nem is számoltam hozzá.

 

A puszta kézzel.

 

Kívántunk az aranyhaltól, de hát neki is csak az akvárium volt a tenger.

 

Mire megérkezett a csatatérre, már mindenki hazament.

 

Akkor már azért szorongott, el ne vegyék tőle megszokott szorongásait.

 

Az én házam, az én várrom.

 

Benne volt minden reményünk, neki meg bennünk.

 

Odaadásodért cserébe most én kérnék valamit.

 

A hagyományt generációról, generációra, szájról szájra felejtettük el.

 

Az emberiség fontos döntés előtt áll, de ki mondja meg nekik?