Vörös rózsát kaptam tőle, az a kedvence.

Jótett helyében várt.

A főnök csak ott állt, tartotta a markát, a markában meg bennünket.

Érkezési sorrendben foglaltuk el a helyeket azoktól, akik már ott voltak.

Hal vagyok, és hát, szálkás.

Már éppen megbékéltem volna a sorsommal, erre megint kezdi.

A férjem és egyben a legjobb barátnőm.

Azt kérte, kövessék, de ők mondták neki, hogy ott már jártak.

Nihil, de azt is minek.

Amikor megértette, hogy rajta is múlik a globális felmelegedés, két fokkal letekerte az egóját.

A sors egymásnak teremtette őket, de valaki mindig közbejött.

A szkafander mögött érző szív lebegett.

Történelmi lehetőséget szalasztottunk el, most várhatunk a következő történelemre.

Kiváló ember, fogalmunk sincs, hogyan csinálja.

Egészséges mémnek adott életet.

Idegen országba szakadt meg hazánk fia.

Kérlek, résnyire hagyd nyitva a mondatot.

Szomorú hétvége volt, így egyedül a kastélyban.

Már a térképen eltévedtek.

A politikusok dühükben elkergették a népet.

Reggelente ilyen tájban tör rá a tettvágy, de már megtanulta leküzdeni.

Bennem angyalodra akadtál.

Túl nagy volt a hárem, fel kellett venni még egy szultánt.

A bolygóállások összefogtak ellene.

Színesben kérte a világot, de azt mondták, úgy már elfogyott.

A verseny erősítette a szellemet a palackban.

Ők kétszer annyian voltak, mi viszont gyorsabban futottunk.

A gyerekek a tankönyvekből azt tanulhatták, hogy a világ egy hatalmas definíció.

Reformokat sürgetett a tudatosságában.

A lovászfiú és a grófnő viszonyából a gróf került ki győztesen.

Abban a kerületben nem illett lakni.

Nem hiszem el, hogy nem tudod több tűzzel játszani azt a második alabárdost.

Megjöttek a számlák, úgyhogy én megyek.

Nosztalgiában mindig nagyon erősek voltunk.

Arra gondolt, mit is keres ő, univerzális lélek, ebben az egyszer használatos testben.

Huzatos egy szántóföld.

Megjöttek a számlák, úgyhogy én megyek.

Az igazság feltett kézzel állt a közöny előtt.

Kis pénz, kis foci, nagy pénz, kis foci.

Kétségbeesetten próbálták fékezni a korszellemet.

Többszörös patchwork család, egy ideje már maguk sem tudják követni, ki kicsoda.

Hozzánk képest külföldi.

Neked adtam az ifjúságomat, most azonnal add vissza!

Az igazságokat sokszor azért nem vettük komolyan, mert annyira közhelyesek voltak.

Mi olyan harmonikusan tudtunk vesszőt futni.

Végeztem a végtelennel.

Olyan hely ez, ahol szívesebben senki az ember, mint valaki.

Ez a lajtorja a maga felfelé és lefelé vezető lépcsőivel, döntésekkel, igenekkel és nemekkel, egy lépés felfelé, egy lépés lefelé, ha jól alakul és emelek magamon, akkor kettő felfelé és csak egy lefelé.

Ilyenkor öröm tölt el, tükörként álomban levegőben úszom, az érzésnek persze sok arca van, gyerekeknek úgy mondjuk, az angyal örül a válladon, őt választottad, és nem a másik válladon kísértő hangot, a mindig felajánlkozót, a megmérőt, a felfelé ígérő, de lefelé vezetőt. A hangot, amely sokszor csak leheletnyit téríti el a hajót az eredeti iránytól, mindig csak kicsit terel arrébb, hogy aztán egy ponton az ember arra tekintsen körbe, hajója egy egészen más kikötő felé tart, mint ahová eredetileg indult volna.

Nagy útra vállalkoztunk, az angyal és én, ha tudjuk, mekkorára, el sem indulunk talán. Minden útnak van egy magasabb oktávja, célja, rendeltetése, ez a belső lajtorjamászás, a létrán való felfelé haladás, időn innen, téren túl, az emberi élet valódi lényege, amit a lélek majd magával vihet tudatosított esszenciaként, ha már levette fizikai testét, a földi kabátot. Minden tudás, élmény, tapasztalat, megfigyelés, döntés, külső és belső út ebben a tekintetben ér valamit, vagy  éppen semmit, emel, vagy lefelé taszít, akár érzékeljük azt a pillanat sodrában, akár nem.

Az angyal próbál emlékeztetni erre, irányban tartani tudatot, figyelmet, emel és felfelé segít, miközben én sokszor arra kérem, figyeljünk jobban a földi élet szempontjaira is, két lépcsőfok, döntés, emelkedés között, ha már sorsként az emberléten keresztüli tapasztalást választottuk.

Bennem emberedre akadtál, mondogatom időnként az angyalomnak.

Bennem angyalodra akadtál, mondogatja időnként az angyalom nekem.

Szomorú hétvége volt, így egyedül a kastélyban. 

Vörös rózsát kaptam tőle, az a kedvence.

Megjöttek a számlák, úgyhogy én megyek.

Egyetlen ember tudta a választ, őt meg vérig sértettük.

Leo, ugorj, de persze, ahogy gondolod.

Már a térképen eltévedtek.

Szerette a munkáját, de a munkája mást szeretett.

Minden árnyéknak megvolt a maga embere.

Rangjához méltóan, lovagok kergették.

A közönség hálás volt a függönynek.

Nem láttátok ifjúságom kék madarát?

Igazi úriember, férfi létére.

Gyorsan a mellen, pillangó, már nincs sok hátra!

Tropaganda.

Kifejezetten jó gondolat, sokan fogjuk majd sajátunkénak tekinteni.

Gratulálok, te nyerted el a bizalmamat.

Szilaj paripán vágtatott az ólajtónak.

A mi kultúránkban az a hagyomány, hogy mindig a következő fizetésig kell kibírni.

Társaival a király elé vonult, ahol mindenki cserben hagyta.

A lelkek a földre jártak megtisztulni, küzdött is vele az embervilág.

Tiszta vizet öntött a pohár mellé.

Filozófusokkal beszélgettünk, kijárat nélküli labirintusban.

Veled, de nélkülem.

Írja a szobához, bármelyikhez, csak ne a száznegyvenötöshöz.

Hajózni akart és megállapodni, minden kikötőben.

Jégkirálynő, olvadóban.

Nem plágium, ugyanabból a kollektív tudattalanból csatornáztuk.

Botanikus kerti törpe.

A nyúl és a cilinder megvan, a bűvészt viszont sehol sem találjuk.

A hírekben azt szeretem, hogy megnyugszom tőlük.

Huzatos egy szántóföld.

Ő úgy élt, hogy közben gondolkodott.

A kép, amelynek eddig színe volt, csendben lesz mögötte múlttá. 

Elhagyott, elhagyták, megcsalt, vagy megcsalták, emberek, keretek, szerelem, remények. 

Szomorú. Szomorúan is szép. Csillogó ruhája megőrzött méltóság.

A holdezüst? Talán a sejtelem, talán a hit, talán a lesütött szemekkel hordozott keresztek.

Emlékeit belső medálba zárta.

A jövő felé indul, egy új festmény felé.

Lesz-e festő, ki újra rátalál?

A jövő évben tudatos leszek. Tudatosabb, mint tavaly. 

Bátor leszek és kreatív.

Lesz hitem. Elindulok. Akarom a változást.

Érdeklődő leszek. Nyitott. Tájékozódni fogok. Igyekszem mind többször közelebb lépni a másik emberhez, a másik nemzethez, a másik kultúrához.

Tanulok. Képzem magam. Képbe kerülök. Olyan dolgokat emelek be az életembe, amelyekkel korábban nem foglalkoztam.

Igyekszem mind többet megtudni önmagamról, a családomról, a nemzetemről, a társadalomról, amelyben élek.

Keresni fogom az önkifejezés változatos formáit. Alkotok.

Akarok jót tenni. Adakozni, megosztani, támogatandó, jó célokat keresni.

Keresni fogom a közöset, a közösséget, igyekszem kapcsolódni. Figyelek a szinkronicitásra, a bennem megjelenő intuícióra, ötletekre, megérzésekre.

Döntéseimben a magasrendűt és fényeset támogatom.

Igyekszem legjobb tudásom szerint harmóniára törekedni emberi kapcsolataimban.

Tudok igent, ha kell, nemet mondani. Amikor szükséges, határokat szabni.

Tudok kezet nyújtani és elfogadni a felém nyújtott kezet.

Azon leszek, hogy lehessen rám számítani.

Nyitni az emberek felé. Elmondani, amit eddig magamban tartottam, meglepetéssel készülni, megfőzni a kedvencét, felköszönteni, megajándékozni, gondolni rá, együtt érezni vele, mellette állni bajban, nehézségben, fájdalomban.

Jövőre azon leszek, hogy felderítsem és bátorítsam, gyógyítsam lehetőségeim és képességeim szerint. Azon leszek, hogy több időm legyen meghallgatni, megölelni, vigasztalni.

Figyelni rá.

Az újévben igyekszem több időt tölteni nálam fiatalabbakkal és idősebbekkel. Tanulni tőlük.

Azon leszek, hogy tudjam megint és újra gyerekszemmel látni a világot, rácsodálkozni és érdeklődni, mind többször megélni és nem felejteni, hogy a világ, az élet érdekes.

A jövő évben szeretnék a tavalyinál kedvesebben és előzékenyebben, több együttléttel, beszélgetéssel és találkozással jelen lenni.

Több időt találni arra, hogy segítsek ott, ahol szükség lehet rám, találkozni elesettekkel, fogyatékkal élőkkel, tanulni arról, hogyan élnek, milyen problémáik vannak.

Mindig végiggondolni, kinek lehet szüksége rá, ha nekem már nincsen.

Mélyíteni a részvétet, mélyíteni az odafordulás erejét.

Segíteni a fiatalokat az önkéntesség kultúrájának megtapasztalásában, abban, hogy akarjanak és tudjanak önmagukon túlmutató, tiszta célokért tenni.

Segíteni őket és magunkat abban, hogy mind tudatosabban vegyünk részt a mindennapokban, az emberlétünkben, a természettel, a bolygóval való együttélésünkben.

Tenni a természetért, a fákért, a növényekért, az állatokért.

Utakat találni a mindennapokban, hogy csökkentsük a környezeti terhelést, takarékoskodni az energiával, a vízzel, kevesebb papírt fogyasztani, ha nem szükséges, lekapcsolni a villanyt, letekerni egy fokkal, kihúzni, ha nem használjuk.

Jövőre igyekszem még tudatosabban figyelni a részletekre, a kis dolgok világára.

Arra, hogy mit veszünk és kitől, hogy legyen nálunk bevásárlószatyor, hogy ne töltsek bele több vizet, mint amennyire szükségem van. Hogy gyűjtsem szelektíven, használjam a saját bögrémet, ha tehetem, szálljak ki az autóból, töltsek mind több időt a természetben, mozogjak többet és kapcsoljam ki végre, mert elválaszt a másiktól és elválaszt önmagamtól.

Még tudatosabban figyelni arra, hogy tudjam elengedni a régit és fogadni az újat.

Keresni. Kérdezni. Mögé látni. Kételkedni. Ellenőrizetlenül nem elfogadni.

Törekedni fogok arra, hogy mind több magasrendű minőséget tapasztaljak. Nézzek körül. Lássam meg a lehetőséget, ha kapu nyílik, lépjek be rajta.

Ne gondoljam, hogy mások miatt van. Ne gondoljam, hogy a világ dolgai másokon múlnak.

Ne gondoljam, hogy egyedül vagyok.

Az újévben is emlékezzek, meglehet, mindez nem több mint csepp a tengerben, de az a tenger ezektől a cseppektől lesz tengerré.

Tegyem a dolgom és bízzak a jó szelekben.