Bath Abbey lajtorjája alatt

bath_abbey.JPG

Ez a lajtorja a maga felfelé és lefelé vezető lépcsőivel, döntésekkel, igenekkel és nemekkel, egy lépés felfelé, egy lépés lefelé, ha jól alakul és emelek magamon, akkor kettő felfelé és csak egy lefelé.

Ilyenkor öröm tölt el, tükörként álomban levegőben úszom, az érzésnek persze sok arca van, gyerekeknek úgy mondjuk, az angyal örül a válladon, őt választottad, és nem a másik válladon kísértő hangot, a mindig felajánlkozót, a megmérőt, a felfelé ígérő, de lefelé vezetőt. A hangot, amely sokszor csak leheletnyit téríti el a hajót az eredeti iránytól, mindig csak kicsit terel arrébb, hogy aztán egy ponton az ember arra tekintsen körbe, hajója egy egészen más kikötő felé tart, mint ahová eredetileg indult volna.

Nagy útra vállalkoztunk, az angyal és én, ha tudjuk, mekkorára, el sem indulunk talán. Minden útnak van egy magasabb oktávja, célja, rendeltetése, ez a belső lajtorjamászás, a létrán való felfelé haladás, időn innen, téren túl, az emberi élet valódi lényege, amit a lélek majd magával vihet tudatosított esszenciaként, ha már levette fizikai testét, a földi kabátot. Minden tudás, élmény, tapasztalat, megfigyelés, döntés, külső és belső út ebben a tekintetben ér valamit, vagy  éppen semmit, emel, vagy lefelé taszít, akár érzékeljük azt a pillanat sodrában, akár nem.

Az angyal próbál emlékeztetni erre, irányban tartani tudatot, figyelmet, emel és felfelé segít, miközben én sokszor arra kérem, figyeljünk jobban a földi élet szempontjaira is, két lépcsőfok, döntés, emelkedés között, ha már sorsként az emberléten keresztüli tapasztalást választottuk.

Bennem emberedre akadtál, mondogatom időnként az angyalomnak.

Bennem angyalodra akadtál, mondogatja időnként az angyalom nekem.

angyal_2.jpg