Utak, ahol jártam - Tisch Ferenc írásai


2018\10\30

Azok a Waldorf-évek...

Időnként megkapom a kérdést, hogyan keveredtem Japánból budapesti átszállással Debrecenbe, azon belül is Waldorf-iskolába, ezt persze általában azok kérdezik, akik nem utaznak gyakran Intercityvel a Debrecen- Szolnok- Budapest vonalon, mert akik szoktak, azoknak minden efféle hajtűkanyar elképzelhető, meglepődni legfeljebb azon lepődnek, ha a vonat egyszer valamilyen tévedés folytán pontosan érkezik.

A válasz a kérdésre az életem sorsútjait rendre meghatározó háromszögbe simul, belső indíttatás, elhívás, emellett pedig cherchez la femme, ráadásul itt mindjárt három nőt is kell keresni, de próbálom akkor képekben az elmúlt Waldorf-éveket; érzelmi időrendben; nyúlok a limbikus rendszeremért, aztán engedem, hadd menjen:

Emlékszem az első kakasra és az ő tyúkjaira a kismacsi buszmegállóban, arrafelé, ahová újabban BMW-gyárat álmodtak az álmodók, aranykoronára, hogy gyorsabban teremjen a kuplung; a puszta kézzel; de jön majd a robot; azt úgyis jól ismerik már errefelé; küzdelem az elemekkel; tisztelet a helynek és a helyieknek.

Tehát a megálló, a kakas és a tyúkok; ők várnak a hortobágyi tájkép előtt; kicsit toporgok még; kezemben Debrecen részletes hegy- és vízrajza; nem hosszú olvasmány; aztán bevezetés az előszobába; nagy kert; önfeledten szaladgáló gyerekek; szabadság; Waldorf-hangulatok; az a jellegzetes, nehezen körülírható aura; családias légkör; és persze az életkori sajátosságok: Feri bácsi, ma ne legyen német, menjünk inkább ugrálni a szalmabálákhoz; álltunk a tűz körül, fejünk felett valódi csillagfényes égbolttal, és énekeltünk a mi fénynyilainkról; a hely, ahol Márton-napon még látszottak a lámpások. 

Aztán meghívott előadó öltönyben, elegáns cipőben beszél a hármas tagozódásról, háttérben kéklenek a teremként használt konténerek, egyszerre meg Sam Betts ül előttünk, immár a belvárosi épületben; a gimnáziumról beszélünk; újratervezünk; Pirike balról pogácsát hoz, az udvaron, üstben rotyog a szilvalekvár, a kemencében valamelyik osztály kenyeret süt, a nyolcadikosok pedig zakuszkát, a bécsi kirándulásra gyűjtenek; a következő képen már a Naschmarkton ülünk Bécsben, majszoljuk a tányérnyi Wiener Schnitzelt; Hofburg és Schönbrunn, Belvedere és Klimt, nyomozzuk az időt, amikor Bécs még élhető város volt a mai hanyatlás előtt.

Nyári tábor az Igazgyönggyel, és persze Erdély; Klári azt ígérte, nem lesznek hegyek és nem kell majd mászni, de nagyon is voltak; tulajdonképpen csak hegyek voltak; a Waldorf- iskola mint hegy, ahol mindig felfelé vezet az út; és mintha nem lenne csúcsa; vagy maga az út mindennek a csúcsa; de valahogy soha nem elég, amit az ember ad; bár azért volt, hogy elég volt.

Szellemi ruhatárunk, válogatott mandátumok; ülések a Waldorf Szövetségben és állások, amikről dönteni kellett; TK, SZK, K és a kibővített kuratórium; idő és Waldorf-idő, érzelmeink közös tere; konfliktusok és a konfliktusok kezelése; találkozás az óra alatt; közösségi lét vagy nemlét; odaáll elém egy ötödikes fiú, azt mondja, megőszültél, a gyerekek már csak őszinték, mondom, igen, tényleg így van, és mutatom, melyik ősz hajszálam mikor, ki miatt keletkezett.

Továbbképződünk; nyitott könyvként engedjük, hogy írjanak belénk; a tanulás fiatalon tart; jön egy kép: belépek a terembe és megrohannak a gyerekek, ráülnek a lábamra, a nyakamba csimpaszkodnak; olyankor nem érdekel az őszülő hajam.

Volt bátorságom énekelni, újra hangolódni a nagyvilág után; ki voltam, ki vagyok, ki lettem; Waldorf-mosoda; aztán ülünk valamelyik teremben és Kambodzsáról, Japánról, Vietnamról mesélek a nagyobbaknak, ott még nem látszott, de várta őket a világ; kapuk idebent és odakint; honnan az erő, ami ezekben a gyerekekben fiatal felnőttként megjelenik és mi közünk nekünk felnőttként, tanárként mindehhez; önkéntesség, közösség, összekapaszkodás; iskolaképviselőfánk, ez utóbbit szerettem legjobban a farsangokon.

Volt bátorságunk Lilihez, az iskolakutyához, aki immár címzetes kollegina; egyáltalán, terápiás kutyát minden iskolába; ötletek, projektek és ünnepek; szülők és az ő szüleik, minták, szokások és megszokások; hitek és tévhitek a Waldorfról; hogyan tudhatnak ilyen sokan ennyire keveset; nem csak a gyereket vesszük fel, hanem az egész családot; szemüvegek, rózsaszínek és feketék; anya hisz benne, de apa nem; apa hisz benne, de anya apatikus; anya és apa is hisz benne, de ott a nagymama; halmazati pedagógus; negyven éve a pályán; az unokáját biztosan nem engedi; ezek közé; nesze neked, alternatív iskola.

Furulyát, drámát és kézművességet a kompetenciatesztbe!

Élet a portfólión túl; alternatívák és azok alternatívái; honnan jövünk és kitől tartunk; mi legyen például a túljelentkezéssel; felhívnak és protekciót kérnek; a jelszó: várólista; hol ebbe, hol abba a Waldorf-iskolába kellene bekerülni, betenni, kivenni, átrakni, megkérdezni; fél szavakból is megértjük egymást; egyszer majd összeszedem a válogatott történeteket, amelyekkel szülők az elmúlt években megkerestek.

Évszakasztalok, gyertyák, áldások és beszélgetőkörök; gyerekszemek; nem csak nézünk, látunk is; ki vagy és miben segíthetünk az utadon; korszakalkotás: olyan iskolát, ahol még fontos a gyerek; felnőtt tekintetek a Steiner-könyv felett, ki mit ért meg, el, félre, zöld könyv, kék könyv, piros könyv, érthető az, csak akarni kell; Feri bácsi, esik a hó, kimehetek pisilni, nem hoztam el, hiányoztam múlt órán, nem tanultam meg, de majd jövő órára, egyáltalán, ma ne németezzünk, mesélj inkább; és a szöveges bizonyítvány, ahol minden egyes gyerek számít.

Tanár-diák foci, szülői foci, lekéstem a beadást mint rendes Waldorf-gyerek a reggeli becsengőt; ügyeletek, volt, hogy egy télen át minden ügyeleti napomon ítéletidő tombolt, a gyerekek meg persze kint, hóban, sárban, szélviharban, egyáltalán, szabadon; Szent György-napok, nagybetűs Waldorf-tanárok, a mű és a magamfajta műkedvelők; áldozatok, fizetések és a fizetésünk részbeni visszafizetése, közteherviselés, a közteher elviselése; ki mit tud a múltról; művészi munka, rajz, festés, nemezelés, hímzés, kötés, varrás, néptánc, euritmia, Bothmer, ének, hangszerek, kézművesség, a vonat, ami nekünk már elment; a sokat hallott felnőtt sóhaj, bár mi is ilyen iskolába járhattunk volna.

Betlehem és spiráljárás, tánc és színház és drámanapok, önfeledt játék, adakozás és odafordulás; valódi gyerek és valódi gyerekkor; kollégák, tanárok és munkatársak, akik nélkül nem lehetne, segítők a függönyön innen és túl; kezek a kézben és az elengedettek; könnyek; könnyű, könnyebb, legkönnyebb; szakítások és egymásra találások; újrakezdések; öröm, bizalom és szeretet; megállók nélküli vonatút.

21 év és ki tudja mennyi még; velem.

waldorf-logo.jpgA debreceni Waldorf-iskola jelképe

 

 

oktatás Debrecen Waldorf waldorf-utak

2018\10\23

A Waldorfról

Jövőre 100 éves a Waldorf-iskola - az első iskolát 1919-ben alapította Rudolf Steiner Stuttgartban.

Ebből a száz évből eddig tíz adatott meg nekem tanárként és mindenféle egyéb minőségemben Waldorf-közösség tagjaként.

A Waldorf- úton szerzett élményekről, tapasztalatokról szólnak majd azok az írások, amelyeket erre a felületre szánok.

waldorf-utak