Utak, ahol jártam - Tisch Ferenc írásai


2019\02\24

Séta közben a chichesteri katedrálisban

chichester_katedralis.jpg

…. van, hogy másként tekint az ember az égre, más szemmel, más tudattal, más gondolattal….

…. mintha a szem ilyenkor távcsővé lenne, egyik oldalán a lélek, másik oldalán a végtelen....

..... közte az én, rács a belső ablakon….

…. ég, kék, tenger, felhő, nap, hold és csillagok, a végtelen megannyi arca…

…. a lélekben a vágy, szabadságra, repülésre….

..... álomban rendre úszva repül a lélek...

..... önfeledten, énhagyottan, és mégsem egészen, másfajta tudattal, rácsait veszítve….

…. az emberlét rácsait….

…. belsőket és külsőket….

…. nehézségből, fájdalomból, szükségből, betegágyból, kórházból, börtönből, árvaházból….

…. hitekből és képzetekből, életekből és sorsokból, reményekből és csalódásokból….

…. semmivé lett múltakból….

…. ragaszkodásból és önáltatásból….

…. mennyi korlát, keret és akadály, énfalak, hagymahéj, kerítés mögé épített világok….

…. van úgy, hogy belső ablaka rácsai mögül a testet öltött szabad lélek csendben hazavágyik.

katedrális Anglia chichester egy kép egy gondolat

2019\01\21

Bath Abbey lajtorjája alatt

bath_abbey.JPG

Ez a lajtorja a maga felfelé és lefelé vezető lépcsőivel, döntésekkel, igenekkel és nemekkel, egy lépés felfelé, egy lépés lefelé, ha jól alakul és emelek magamon, akkor kettő felfelé és csak egy lefelé.

Ilyenkor öröm tölt el, tükörként álomban levegőben úszom, az érzésnek persze sok arca van, gyerekeknek úgy mondjuk, az angyal örül a válladon, őt választottad, és nem a másik válladon kísértő hangot, a mindig felajánlkozót, a megmérőt, a felfelé ígérő, de lefelé vezetőt. A hangot, amely sokszor csak leheletnyit téríti el a hajót az eredeti iránytól, mindig csak kicsit terel arrébb, hogy aztán egy ponton az ember arra tekintsen körbe, hajója egy egészen más kikötő felé tart, mint ahová eredetileg indult volna.

Nagy útra vállalkoztunk, az angyal és én, ha tudjuk, mekkorára, el sem indulunk talán. Minden útnak van egy magasabb oktávja, célja, rendeltetése, ez a belső lajtorjamászás, a létrán való felfelé haladás, időn innen, téren túl, az emberi élet valódi lényege, amit a lélek majd magával vihet tudatosított esszenciaként, ha már levette fizikai testét, a földi kabátot. Minden tudás, élmény, tapasztalat, megfigyelés, döntés, külső és belső út ebben a tekintetben ér valamit, vagy  éppen semmit, emel, vagy lefelé taszít, akár érzékeljük azt a pillanat sodrában, akár nem.

Az angyal próbál emlékeztetni erre, irányban tartani tudatot, figyelmet, emel és felfelé segít, miközben én sokszor arra kérem, figyeljünk jobban a földi élet szempontjaira is, két lépcsőfok, döntés, emelkedés között, ha már sorsként az emberléten keresztüli tapasztalást választottuk.

Bennem emberedre akadtál, mondogatom időnként az angyalomnak.

Bennem angyalodra akadtál, mondogatja időnként az angyalom nekem.

angyal_2.jpg

fénykép angyal katedrális lajtorja Anglia Bath egy kép egy gondolat

2019\01\04

Úton, új festmény felé

no_2.jpgA kép, amelynek eddig színe volt, csendben lesz mögötte múlttá. 

Elhagyott, elhagyták, megcsalt, vagy megcsalták, emberek, keretek, szerelem, remények. 

Szomorú. Szomorúan is szép. Csillogó ruhája megőrzött méltóság.

A holdezüst? Talán a sejtelem, talán a hit, talán a lesütött szemekkel hordozott keresztek.

Emlékeit belső medálba zárta.

A jövő felé indul, egy új festmény felé.

Lesz-e festő, ki újra rátalál?

kép festmény egy kép egy gondolat