Saját szememmel-címmel Iránban kezdtem el összegyűjteni az utazások során keletkezett rövid írásokat, karcolatokat, megfigyeléseket. Olyan útirajzok és képek születtek így, amelyeken a világot éppen ott és akkor talán jobb színben láttam, mint amilyenben éppen volt, ha akarom, akkor nem maradt más a világ elviselésére, minthogy próbáltam színesnek, érdekesnek és különlegesnek látni az éppen tapasztaltat - nem sok, de az adott pillanatban sokat segített.

Megfigyelőként és krónikásként figyeltem ilyenkor a másik országot, nemzetet, kultúrát, az embereket és önmagamat, és ahol lehetett, képre is vettem, le is írtam, amit találtam - szigorúan a saját szememmel.

Sok év után most újra elővettem ezeket a képeket. Úgy álltam korábbi világomban, mintha valami régen lezárt, érintetlen szobába lépnék, ahol egyszerre körbefognak az emlékek, megannyi kép a rég nem látott falon - Füst Milánnal élve, ez mind én voltam egykor.

Annyi mindent szeretnék leírni, amit látok, hallok, érzek, tapasztalok Perzsiában, de tudom, hogy mindez csak meddő próbálkozás. Hogyan is tudnék beszámolni írásban arról, milyen itt lenni, amikor már ott elakadok, hogy bevezetésként megpróbálom leírni a bazár illatát?