Kávéházi szösszenetek 2.

Ön egy zseni, és ezt mi sosem fogjuk önnek megbocsátani.

baglyok.jpg

 

Gondoltam egy filozófust.

 

Én a tied, te az enyém, mi az övék.

 

A gasztroforradalom hevesen ostromolta a várat, de mi kitartottunk.

 

Ez egy nagyon reményteli fellendülés előszobája kapujának a reménye, ha minden igaz.

 

A telefonos kisasszony hangjában ott csilingelt az egész hivatal reménytelensége.

 

És abból is kérek kettőt, amelyik nem mozog.

 

A találkozás hevében kezet fogtak egymással.

 

Annyira racionálisak, hogy az már ésszerűtlen.

 

Ez megint egy remek ötlet tőled a tavalyi után.

 

Azt az utat mutatták a fiataloknak, ami már nekik sem jött be.

 

Impresszionista festő és mázoló.

 

Szegény kis kacsa abban a fekete tóban.

 

Hajlandó volt feláldozni az embereit.

 

Jól vagyok, csak a munka meg az összes többi.

 

Értékválságstáb.

 

A politikusok dühükben elkergették a népet.

 

Azért volt, hogy jó ember volt ő.

 

Kezébe tettem a sorsomat, most meg azt mondja, nem találja.

 

A vörösök és a fehérek harcából a rózsaszínek kerültek ki győztesen.

 

Mindenütt jó, ha jó a vége.

 

Településünk szerkezetét tekintve alig maradtak már itt emberek.

 

Reggelente ilyen tájban tör rá a tettvágy, de már megtanulta leküzdeni.

 

Kóbor lovag, hetek óta nem találjuk.

 

Most emelje fel a kezét, akinek eddig nem volt fent.

 

A történelem a győztesek prédája volt időlegesen.

 

Bennem angyalodra akadtál.

 

Elmondtam, amit akartam, most mondom, amit nem akartam.

 

Mindent megtett azért, hogy a nemzetközi helyzet fokozódjon.

 

Felkiáltott a kádban, de nem találmány volt, kihűlt a víz.

 

Alvó sejt, de már forgolódik.

 

Tábornok úr a biztonság kedvéért még a csata előtt kitüntette magát.

 

Ebben a pincében rejtegetjük a tudatalattinkat.

 

A kultúrtörténet ezen fejezetét barbárságnak nevezzük.

 

Csimpánz létedre ilyen görnyedten járni.

 

Nem tudtak megegyezni az esküvői ülésrendben, ezért mindenkinek állnia kellett.

 

Kérem önöket, hogy őrizzék meg a hidegvéremet.

 

A pattanásig feszült volt az arca.

 

Sajnáljuk, hogy ön a konkurencia által már megvásárlásra került.

 

Cseberből vederből cseberbe.

 

Sok helyre kivándorolt volna, de rájött, hogy mindenhová csak önmagát vinné.